Május 18.2012.05.18. 15:50, emma.
Most a szerdai napomtól kezdem a beszámolót, mert az a nap elég hosszú volt és fárasztó.:] A reggelem elég szerencsétlenül indult, mert a 7:12-es vonat pont előttem gurult el, úgyhogy Tomival (tesóm) várhattunk fél órát a következőre.:/ Én azt hittem h nemis fogok beérni első (vagyis 2.) órára, de valahogy sikerült.:O*.* Visszajött a szerencsém.:'D Pont a tanár előtt sikerült beérnem az osztályba, úgyhogy idén még nem késtem 1 percet sem.^^ Igazából az órákon nem volt semmi érdekes, 7. órában megírtuk a német TZ-t...utána pedig jöhettünk haza.:') Én siettem, mert nekem vissza kellett érnem fél 7-re. Háromnegyed 4-re értem haza, gyorsan megebédeltem, átöltöztem és már 4:50-kor indultam is el itthonról. Esett az eső, úgyhogy az esernyőt is cipelhettem magammal.:| Egész úton siettem, amikor már majdnem a vonatállomáson jártam, akkor láttam h az előttem lévő pasas elkezd futni, közben hallottam h már jön a vonatom. Kb. még olyan 50 méterre jártam, szóval énis elkezdtem futni...már inkább összecsuktam az esernyőt is, nem érdekelt az sem h elázom..csak h elérjem a vonatot.:'D Magassarkúban voltam, de valahogy megis feledkeztem róla..simán tudtam benne futni.:D Még jó h nem volt ott olyan sok ember, mert szerintem röhögtek volna rajtam...nem volt időm átmenni az aluljárón, úgyhogy átmásztam a korláton és siettem, ÉPP h feltudtam szállni az utolsó vagonba.:') Ülőhely persze 1 sem volt, mert valami osztály elfoglalta az egész kocsit, nekem pedig nem volt kedvem rajtuk keresztül menni...amúgy asszem gyengén halló gyerekek voltak, na mindegy...ez teljesen lényegtelen. Én csak bámultam ki az ablakon, közben fb-ztem egy kicsit..úgy volt h osztálytársammal megyek, de nem volt kedvem elsétálni a vonat legelejébe, mert örültem h kapok levegőt és h érzem a lábaimat.:D Amúgy sem volt nekem ez nagy tragédia, mert én amúgy sem akartam vele utazni...őt nemigazán szívlelem.:] Amikor már gurult be a végállomásra, vagyis a Nyugatiba a vonat, akkor elkezdtem előre menni, már úgyis csak 1-2 ember ült rajta...én meg nem akartam annyira hátul leszállni. Végül megérkeztem, mentem a Nyugati aluljárójába és mentem a WestEnd felé, mert pár osztálytársammal megbeszéltük h ott találkozunk. Azt hittem h ők kint lesznek, de nem...hallottam h mondják h "itt van Emma is", úgyhogy megtaláltam őket.;) 6-an vártunk tovább 1 osztálytársunkra és a nővérére..végül ők is megérkeztek és elkezdtünk menni a Vígszínházhoz.:) Fél 7-re bőven odaértünk, már ofőnk és 4 osztálytársunk ott volt. Mondta nekem ofőm h nagyon örül h én is mentem és h nem vontam ki magam ebből is. Chh..xd Nem azért nem szoktam elmenni színházba..stb.. mert nincs kedvem, hanem azért, mert én egy kissé messze lakom és szüleim nemnagyon engednek el, mert késő éjszaka már neméppen normális emberek szoktak vonatozni. Örültem h erre nagynehezen elengedtek...megis mondtam ofőmnek.

7-kor elkezdődött a Rómeo és Júlia...mondta a magyar tanárom h ez biztos fog nekünk tetszeni, mert ez egy elég modern változata. Én úgy fogalmaznék h ez NAGYON-NAGYON modern változata volt..x'd Kicsit dúrva volt...káromkodtak benne, szexről beszélgettek, a pasik a töküket fogdosták...ezek a részek nemigazán tetszettek, nekünk ez már nagyon túlfokozott volt.:/ ...de a többi rész egész jó volt. Vicces volt, Rómeo felmászott Júliához az erkélyre, ahol nézők ültek, az ő fejüket is mutatták a kivetítőn...szegények kissé frászt kaptak és röhögőgörcsöt.:D Aztán Júlia is mászkált a közönség közt. Amúgy néha énis frászt kaptam, mert ott ülünk sötétben, nézzük a színpadot, erre mellettünk valakik jó hangosan kiabálják h Mercutio..x'd és mennek a színpad felé...szóval elég látványos volt, mert állandóan a mellettünk lévő ajtókon is jöttek-mentek a színészek..stb...felgyújtották a kocsit..stb.:]
22:00-kor osztálytársammal (Renivel) siettünk a Nyugatihoz. Már szinte futottunk, mert mind a ketten féltünk...állandóan beszólogattak nekünk és ott volt a sok hajléktalan..stb. Szóval az a tipikus éjszakai Nyugati környéke. Reni a Nyugatibal lakik, mondta h örül h énis ott vagyok, mert ő is félt volna egyedül.:D Aztán a Nyugati aluljáróban mind a ketten másfelé mentünk, én a vonatokhoz siettem, ő pedig ki az aluljáróból. Én úgy tudtam h van egy 22:03-as vonat, de nem volt...előre sétáltam a vágányoknál, vagyis szinte ott voltam a WestEnd előtt...ott állt osztálytársam (Anett)..úgyhogy megnyugodtam.:) Mondta h csak 22:43-as személyvonat van, úgyhogy fél órát ott vártunk...elmentünk a vonatunkhoz..az egész vonaton sötétség volt, kicsit félelmesztő volt h ott megyünk 2 vonat közt és a miénken nem ég egy lámpa sem...rajtunk kívűl senki nem ment ott.xdd Elsétáltunk a legelső vagonhoz..kicsit féltem felszállni a csontsötét vonatra, de amikor felszálltam, akkor megint megnyugodtam, mert már pár ember bent ült a vonaton és NORMÁLIS emberek.:"D ez nagy szó. Végül 23:43-kor elindult a vonat hazafelé...minden állomáson megállt, úgyhogy kicsit hosszú volt az út.:/ Már alig vártam h hazaérjek...amúgy furcsa volt, mert teljesen tele volt a vonat és normális emberekkel, ezalatt azt értem h nem hajléktalan alkoholista emberek.:]...még kicsi gyerekek is ott futkorásztak.o.O' Pedig állítólag az ilyen késői vonatokon már alig van 1-2 ember, na mindegy...most pont jól jött.^^
Kijött elém a vonatállomásra a szomszédunk autóval, szüleim pedig itthon a kapuban vártak.:) Éjfélre értem haza...2-kor feküdtem le aludni.
Tegnap pedig nem mentem suliba, mert teljesen elaludtam...:/
Ma pedig végre péntek. Volt ma első órám is...de valamiért nemis voltam álmos.:)) 5-kor keltem és 5:50-kor indultam el itthonról:))
A vonatot épphogy elértem, vagyis most is csak úgy h átkellett másznom a korláton..xd de a lényeg h feltudtam szállni az utolsó vagonba.;) Valamiért én mindig csak épp h az utolsó pillanatban érem el a vonatot...xd de legalább már reggel meg van a napi sport.^^ Szóval a tesitanárom nem panaszkodhat rám..:P
Ma volt 1 német, 1 info, 1 matek, 1 irodalom, 1 nyelvtan és 1 ofő.-i óra. Németen elkezdtük a 10-es leckét...ahw de jó már csak épp h 1-2 oldal van a könyvből.:DD El se hiszem.:') Info-n azt csináltunk amit akartunk, idén már nem kell semmit csinálnunk..^^ Mindannyian facebookoztunk...:') Kiraktam h a Giorgio P. .. szakközépiskolában vagyok...láttam h jött 1 értesítés h valaki lájkolta, megnéztem erre Z. Adrián..:OO A szívem majdnem kiugrott a helyéről..:DDD osztálytársammal csak röhögtünk.:D ..valamiért onnantól kezdve tök vidám voltam.^^ Amúgy nem néz ki olyan jól, de cuki.*.*

Matekon nem volt tanár, úgyhogy szintén azt csináltunk amit akartunk.:)
Magyaron persze volt tanár...nehéz volt kibírni azt a 2 órát..xd Osztályfőnöki órán pedig kissé ki volt akadva a tanár, én már azt hittem h sírni is fog, de végül nem. Mondta h tudja h mi valamiért nem kedveljük őt annyira, de ha tudnánk h mennyi háttérmunkát csinál miattunk, akkor megértenénk. Azt is mondta h tudja h idén nem volt olyan sok ideje velünk foglalkozni, csak mindig akkor keres meg minket, amikor valami probléma van, de majd jövőre megpróbál változtatni h egyesével jobban megismerjen minket. Amúgy én tényleg sajnálom, szerintem aranyos tanárnő...amúgy a tanárok tényleg olyanok h amikor tanítanak akkor teljesen másmilyenek, mint amikor pl. összefutunk velük a villamoson/buszon és akkor beszélgetünk velük, mert akkor olyan mintha 2 külön ember lenne.:D Mondjuk ez velem is így van, mert én is máshogy viselkedek a suliban, mint amilyen valójában vagyok.
Nahh...ennyi a mai blog. Asszem kissé hosszú lett...nagyon hosszú... nemhiszem h bárki elolvasná, de azért örülök ha valaki megteszi. Amúgy nem tudom h annak miért örülök, hisz csupa hülyeséget írtam le...de azért hálás vagyok.:))
Puszi<3
Május 15.2012.05.15. 17:59, emma.
Ma csak gyakorlati napom volt, úgyhogy csak a 10:12-es vonattal kellett mennem. Áruforgalmon majdnem elaludtam, mind a kettőn...annyira unalmas egy óra h úristen.:/:D Ebből a tantárgyból kicsit gyengén állok, mert nem sokat tanultam belőle...mindig elvoltam foglalva a többi tantárggyal és valahogy ez mindig kimaradt.:/ Mondta a tanár h most pont 2-esre állok, még jövő héten írunk egy TZ-t, aminek minimum 2-esnek kell lennie és akkor minden oké.:) Szerintem jobb lesz, de a lényeg h nem kell már félnem 1 tantárgytól sem.^^ Kommunikáció órán családosat játszottunk, vagyis 2 családra lettünk bontva (gyakorlaton 3 részre van bontva az osztály, úgyhogy ilyenkor csak 10-en vagyunk az osztályban:). Azt kellett eljátszani h van 2 szülő, 2 nagyszülő és 1 gyerek, aki 1-est kapott és nekünk reagálnunk kell rá. Én nagymama voltam..:'D Az én családom kezdte az 5 perces szituációt...mi szinte csak röhögtünk, én csak egyetlen egy mondatot tudtam hozzászólni: "Ne bántsátok szegény kisunokámat..":D Ennyi, de ez tetszett mindenkinek....amúgy nem értem miért.:'D A másik család sokkal jobb volt, csak dőltünk a röhögéstől..még az ofő is.:DD Hülyék..:D Az én családomban mindenki minuszt kapott, kivéve engem.:O Elkezdi az ofő sorolni a nevünket h ki kap minuszt, utána megszólal h "vagyis Emma nem kap, mert volt egy odaillő mondata"..xdddd Nem értettem, de tök mindegy.:D Gazdaságtanon pedig dogát írtunk, nekem 99% h 1-es, mert nekem az egész kínai volt.o.O' ...de nem számít, gyakorlatból úgyis jó vagyok.:) Végül fél 5-kor hazaértem és ennyi. Egész nap fájt..vagyis még mindig fáj a hasam, úgy utálom.:| Ilyenkor a kedvem sem a legjobb, még az időjárás is rátesz egy lapáttal..szóval remek.
Holnap pedig van 7 órám, vagyis csak 6, mert első nincsen, de a 7. órában végzünk. Utána egyből sietek haza, ha minden igaz, akkor háromnegyed 4 körül hazaérek, gyorsan elkészülődök és megyek vissza az 5:12-es vonattal. 6 órakor találkozom pár osztálytársammal, onnan pedig elsétálunk a Vígszínházhoz. 7-kor kezdődik a Rómeo és Júlia...elvileg 21:50-ig tart...remélem nem tart tovább, mert ha 5-10 perccel tovább tart, akkor pont lekésem a 22:03-as vonatot és várhatok 1 órát a következőre, ami már elég necces, mert nem szívesen lennék a Nyugati környékén olyan későn.:/ Ha minden igaz osztálytársammal jövök haza, de az sovány vígasz, mert ugyanúgy félnék.:/:D Na mindegy.
Most más nem jut eszembe. Megfagyok és fáj a hasam.:/
Puszi
Május 12.2012.05.12. 11:38, emma.
Tegnap volt 6 órám. 1 német, 1 info, 1 matek, 1 irodalom, 1 nyelvtan és 1 ofő-i. Németen írtunk egy dogát, 10 mondatot kellett írni...az enyém hibátlan lett, úgyhogy 5-ös.:D^^ Már jól indult a napom, de igazából semmi sem érdekelt, mert olyan kómás voltam, h örültem h egyáltalán eljutottam a suliig.:'D Info-n kikellett töltenünk a neten vmi tesztet, olyan kérdések voltak benne h mi a suli neve, hova jártam suliba...stb. Elég hülyeség volt..:| de utána azt csináltunk, amit akartunk.:) Magyar órán mondta a tanár h jövőhét szerdán színházba mehetnénk, mert a Rómeo és Júliát fogják játszani és h most nagyon kedvezményes a jegy, mert 500Ft. Ahogy elmesélte h az milyen úgy még nekem is tetszett, mondta h ez egy nagyon modern változata. Nekem egyedül az a baj benne h ez este 7-kor kezdődik és kb. 10-ig tart..nekem pedig másfél óra hazajutni, a 23:03-as vonaton pedig alig szoktak utazni, úgyhogy emiatt egy kicsit félnék, de szüleim nagynehezen beleegyeztek. Tegnap este írtam ofőnek h megyek, mert ofő-i órán mondta h este írjunk rá h megyünk vagy sem. Azt írta h szupi, erre ki sem írja a nevem h most kik azok, akik biztos mennek.(pedig a többieket kiírta) .. mert nekünk van egy osztálycsoportunk a facebookon és ofőm is egy igazi kocka, aki éjjel-nappal facezik.Most haragszom rá.:@ Majd hétfőn beszélek vele személyesen h most akkor WTF?? Chh.. mindegy, nem érdekel. Amúgy nekem az se baj, ha nem megyek, mert azért annyira nem érdekel.:D

Suli után Szandival és Renivel elmentünk a sulim mögötti buszmegállóba, onnan busszal pedig mentünk Örsre. Ott elég sokat ültünk a forró napsütésben, mert Szandi buszát vártuk. Kb. 20 percet ütünk ott, utána jött Szandinak egy barátnője, úgyhogy külön válltunk, mert ők másfelé mentek. Renivel pedig még ott vártunk a metrónál, vártuk az anyukáját.:D Ez már ilyen megszokott dolog. Végül megérkezett, mentünk a Nyugatiba, onnan ők mentek tovább haza, én pedig a vonathoz. Pont elértem, nagy szerencsém volt...igaz, csak a vonat utolsó kocsijáig jutottam és 1 hely sem volt, de legalább hamarabb hazaértem.;)
Tegnap este még megnéztem a Megasztárt. Fuuu de ideges lettem tőle..x'd Talán Attila a legjobb férfi hang..úúúramisten, ez Magyarország.:'D
Ma pedig jóformán nem csináltam semmit...pihizek.:DD
Puszi
Május 10.2012.05.10. 19:23, emma.
Ez a nap nekem tökre tetszett.;) Ma a suliban volt 6 órám, vagyis úgy h első nem volt és a 7. órában végeztünk. Ma egész nap happy voltam, de igazából én sem tudom miért, csak úgy jó kedvem volt. Mondjuk szerintem osztálytársaim miatt, mert velük csak röhögni lehet.:)) Olyan hülyék, de csak jó értelemben.:)♥ Volt 1 kémia, 1 gazdaságtan, 1 német, 1 nyelvtan, 1 tesi és 1 töri. Kémián 4 fős csoportokban dolgoztunk, olyan golyókat kellett összedugnunk...most hirtelen nem jut eszembe a neve, de elvoltunk vele.:') Mi lettünk a 3.-ok h kész lettünk, ezért kaptunk fejenként 2 pluszt és ki is jött az 5-ösöm.^^ Gazdaságtanon mondta nekem a tanár h az osztályban nekem lett a legjobb TZ-m, 4-es lett. Ezt már láttam e-naplóban, de a tanár nekem csak most tudta elmondani, mert kedden hiányoztam. Amúgy ezen nagyon meglepődtem, de örültem neki.^^ Mondtam neki h most nagyon sokat tanultam...khmmm...közben osztálytársaimmal összenéztünk és nevettünk....jó, de most mondanom kellett valamit, nem jutott más eszembe.:'D Nem akartam megmondani h egy mukkot sem tanultam és h hogyha most belekérdezne bármelyik kérdésbe, akkor egyikre sem tudnék válaszolni..:/:D Majd jövőre megtanulom, de mostmár erre az 1 hónapra nincs semmi kedvem tanulni.:/ Max áruforgalomra, vagyis arra sincs, de azért arra szeretnék.:) Németen kimentünk az udvarra és azt csináltunk amit akartunk, az angol csoport is kijött, úgyhogy mindannyian kint voltunk... még a 3. emeleten angolból érettségiztek, úgyhogy nem volt termünk, ezért mentünk ki....de tök jó volt.:) Rajtunk kívűl még pár osztály kint volt, ilyen jó időben sűrűn kivisznek minket.;) Nyelvtanon csak tanultunk tovább..tesin kint voltunk a sulink előtti pályán, én ma nem tesiztem, rajtam kívűl még elég sokan nem, úgyhogy nem voltam legalább egyedül.:) A tanárt kezdem megutálni, de amúgy ezt leszámítva ez is jó óra volt. Törin pedig szintén kint voltunk az udvaron. Mindannyian kaptunk vmi papírt és azt olvasta fel a tanár, asszem ez az órai anyag volt.:'D Nem nagyon tudom, mert őszintén szólva szinte semmit sem hallottam abból, amit mond.:$ Én 2 osztálytársammal (Adrival és Vivivel) beszéltem meg röhögtünk...pont jó helyen ültünk (takarásban).:D Amúgy nem maradtunk le semmiről, mert csak az szokott számítani, amit a füzetbe írunk és most ilyen nem volt. A tanár elengedett minket kb. 10 perccel korábban, rendes volt.:) 2 osztálytársammal (Renivel és Szandival) most a suli mögötti buszmegállóba mentünk, Szandi másik busszal, mi pedig Renivel egy csomót vártunk a mi buszunkra. Már rég jönnie kellett volna, 100x mentünk megnézni h jön-e már, kb. ennyiszer örültünk is, mert láttuk h jön, csak éppen nem az jött ami nekünk kellett volna vagy csak simán elment mellettünk.:/:D Végül megérkezett, anyukájával összefutottunk...3-an mentünk Örsre, onnan pedig a Nyugatiba..ott elválltak útjaink. Én mentem a vonathoz, ők pedig haza.:) A vonat még tök üres volt, úgyhogy volt helyem bőven..^^ Kb. 5 körül értem haza. Azóta pedig netezek, zenét hallgatok, néha kimegyek a kertbe...fagyizok, eszek..szóval nem túl érdekes, amit csinálok, de most valahogy nincs kedvem semmihez. Holnap már végre péntek és megint vége egy hétnek... és már csak 4 hét+4 nap van hátra a suliból...:D:))) El sem hiszem.^^'

Amúgy a tegnapi napra visszatérve...tegnap csak 3 órám volt, ami 11:30-tól 14:10-ig tartott. Volt egy kémia, 1 tesi és egy osztályfőnöki...semmi érdekes nem volt. Utána elmentem a maglódi Auchanba, fuu rengeteget buszoztam.. ott körbenéztem, de nem találtam semmi jót, úgyhogy csak édességet vettem.xd Na ez a nagy baj velem, mindig mindent hamar feladok és még annyit sem tudok megállni h a zsebpénzem gyűjtsem.:| Aztán hazafelé a 17:43-as vonattal jöttem, a vonatnak 18:15-kor kellett volna kb. begurulnia ide, ehelyett 19:35-kor érkezett ide. 100x megálltunk útközben és bemondták ott az állomáson h a zónázó vonat leállt és bizonytalan ideig állni is fog műszaki hiba miatt.Chhh...már ígyis hulla fáradt voltam, alig vártam h hazaérjek...a lábaimat sem éreztem, mert hely az persze egy sem volt, úgyhogy kissé ideges voltam.:| Arról nem beszélve h meglehetett sülni...nem szeretek bezárva lenni egy nyomorult álló vonatba.:/ Mindegy. Este 8-ra hazaértem, utána megebédeltem..xd stb..stb..1-kor feküdtem le aludni, úgyhogy ma reggel álmos voltam.

Amúgy én minden nap eltervezem, amikor jövök hazafelé, h itthon az elvégzendő feladataimat (mosogatás+egy kicsi takarítás) nem tartogatom este 9 utánra és a fürdést sem, de valahogy amikor itthon vagyok, akkor sosem sikerül betartanom és emiatt mindik éjfél körül fekszem le aludni.:/ :DDD Na tök mindegy.
Ennyi a mai blog, asszem "kicsit" hosszú lett...nem hiszem h bárki is neki áll ezt elolvasni, de azért köszönöm annak, aki ezt megteszi.:))
Puszi~
Május 8.2012.05.08. 16:20, emma.
Tegnap 3 órám volt a suliban, az is 12:30-tól 15:05-ig tartott, úgyhogy egész jó volt.:) Mondjuk ha azt vesszük, akkor az a 3 óra csak 2 volt, mert az első irodalom volt, a második fizika lett volna, de valami fegyelmi ügyet intéztek a tanárok, ezért ez egy lyukas óra volt és a harmadik óra pedig töri volt.
Ma pedig nem mentem suliba, mert szüleim megengedték h itthon maradjak..:) Most tök jók a jegyeim a suliban és ma is szintén 3 órám lett volna csak, amin nem csináltunk volna semmit, mert csak gyakorlat és ilyenkor mindig csak végigbeszéljük az órákat...holnap pedig úgyszintén csak 3 órám lesz, 11:30-tól 14:10-ig.:)) ..de holnap már megyek suliba, mert az nem gyakorlat és nem akarok lemaradni semmiről.:) Bár nem sok mindenről maradnék le, mert csak 1 kémia, 1 tesi és 1 osztályfőnöki óra lesz, úgyhogy semmiség, de kibírom.:]
Hahh...:DDDDDD Most néztem meg az enaplót h ezt leírjam h holnap milyen óráim lesznek és most látom h gazdaságtanból ott egy piros 4-es..:D:DD:D:D Ejjj de örülööök...most kajak feldobódtam.^^ Igaz, főként a hiperszuper puskámnak köszönhetem, de nem érdekel...nagyon örülök neki.^^ (azért a puskák megírásával is sokat kellett dolgoznom :P). Na mindegy.:)
Na most más nem jut eszembe, tök jó kedvem van.:)
Beteszek ide egy díjat, amit Muffintól kaptam, köszönöm szépen!!:))

A szabályok egyszerűek:
1.Köszönd meg neki,és linkeld be,kitől kaptad.
2.Írj magadról 7 különböző dolgot,bármi lehet az.
3.Add tovább ezt a díjat 15 más bloggernek.
7 dolog magadról:
1.Imádok zenét hallgatni.:)
2.Szeretem a nyarat.:D
3.Nagyon szeretek fényképezni.
4.Boldog vagyok h a Giorgioba járok suliba.^^
5.Kék szemem van.
6.Nyáron pirosas-vörös hajam lesz.:))
7.Szeretek blogolni.:)
Akiknek tovább szeretném adni a díjat:
nickey
Mese
Lau~
dushii
Kaname
...hát nem 15 ember, de kényszerből nem szeretnék senkinek díjat adni.:) Én csak nekik szeretnék.
(persze a többi cserémet is szeretem, de őket nem olvasom annyira...:/)
|